Most olvastam utána, hogy Hayley Williams, hogy adta ki az új számait és egészen fantasztikus tud lenni néha a marketing. Azt mondjuk nem értem miért kislemezben jöttek egyenként egy full album helyett, de amíg ilyen dalszövegeket tol, addig én nem bánok semmit.
August 23, 2025 at 7:51 PM

Tegnap megbeszéltem az egyik barátnőmmel, hogy menjünk el valahová kajálni. Ennek értelmében kipróbáltuk, hogy milyen a Wömbat (eddig ez a legjobb bagel a városban), átsétáltunk a Mikrokosmosba, majd toltunk kávét a Művházban és levezetésnek a Kaiserinbe is elmentünk. Ma azt hiszem nem eszek már.
August 9, 2025 at 1:52 PM

Nem mindig hozok jó döntéseket ha alkohol kerül a testembe, de tegnap miután hazajöttem a grundból, bedobtam a sütőbe alacsony hőmérsékleten sülni egy előre bepácolt sertéshúst. Reggelre tökéletesen elkészült, lett is egy csomó pulled pork belőle. És ilyesmiket ettem ma emiatt. Ez jó döntés volt :D
August 8, 2025 at 10:56 PM

Szabadságom első napját azzal töltöttem, hogy punnyadtam, aztán elmentem megnézni a Fantastic Four-t (ez egy baromi semmilyen film), majd este 10kor csináltam carbonarat, úgy, ahogy egy olasz is elégedett lenne vele. Remélem a holnapom sem lesz rosszabb
August 4, 2025 at 8:54 PM

Alapjáraton sem én vagyok az ilyen könyveknek a célcsoportja, de minél tovább nézem ezt a borítót, annál kevésbé tudom elképzelni, hogy mégis ki lehet az.
May 21, 2025 at 7:23 PM
Alapjáraton sem én vagyok az ilyen könyveknek a célcsoportja, de minél tovább nézem ezt a borítót, annál kevésbé tudom elképzelni, hogy mégis ki lehet az.
Choose 20 TV shows that have stayed with you or influenced you. One show per day for 20 days, in no particular order. No explanations, no reviews, just posters